Ozoróczy Viktória vagyok.
Egy háromgyerekes anyuka, aki szeret olvasni, írni, utazni és emellett dolgozik is hol itt, hol ott.
Diplomás pénzügyes végzettségű és gyakorlott, diplomás marketinges vagyok.
Írás
Olvasni már gyerekkoromban is szerettem.
Az írást is kipróbáltam. Általános iskolás koromban egy vonalas füzetben egy krimi körvonalazódott. Aztán a füzet elveszett és sokáig nem volt indíttatásom írni.
Egészen addig, amíg a gyerekeim nagyobbak nem lettek. Az utazások során a hátsó ülésen sokat viccelődtek, nevetgéltek én pedig néha a könnyeimmel küszködve nevettem rajtuk, velük. Egy idő után aztán próbáltam megjegyezni a poénokat, mert már kacérkodtam a gondolattal, hogy egyszert írok egy könyvet gyerekekről, gyerekeknek. Egyik utazás során kifogytam a könyvekből, nem volt nálam könyvolvasó, ezért kénytelen voltam a gyerekeimtől kérni egyet kölcsön. Egy tini könyvet kaptam és nagyon szórakoztató volt. Akkor rájöttem, hogy a mi életünk is egy tini regény. Aztán 2015-ben egy olyan utazáson voltunk, amit végül úgy éreztem, hogy másokkal is megosztanék. A kettőt pedig jó lenne ötvözni. Tiniknek, tinikről a nagy kalandról, amit a tengerjáró hajó adott nekünk. És még többről.
Nekiálltam....
Gyerekek
Már fiatalon is arról álmodoztam, hogy három gyerekem lesz. Én voltam a második és mindig szerettem volna még egy testvért. De nem lett. Aztán mikor megtaláltam életem szerelmét, akkor az álmom szép lassan valóra válhatott. Sokat tanultam a gyereknevelésből és ettől más ember lettem.
Kis korukban sokat olvastam nekik, Meg is szerették a betűket. Már ovis korukban bármit kibetűztek. Bár a nemük és ízlésük miatt más-más mesét kértek, nem voltam rest és ha kellett, két mesét olvastunk este. Egy fiúsat és egy lányosat. De senki sem panaszkodott, hogy őt nem érdekli a "tesó mese".
A fiam már első osztályos korában végigolvasta a Harry Potter sorozatot és másodikban nekiállt a Gyűrűk Urának. Igazi fanatikus olvasó lett. Nagylányom humán tagozatos lett, több kötelező olvasmánya volr egy évben, mint nekem anno egész életemben.
Aztán a legkisebb gyerekem egy idő után úgy döntött, hogy sokkal érdekesebb dolgok vannak az életben. Ráadásul sokkal gyorsabban meg is lehet kapni őket, mint egy könyv tartalamát. Szerette a filmeket, mert azokra nem kell órákat várni. Nekiálltam keresni, mi lehet az, ami ezt megváltoztatja benne. Végül egész gyorsan megtaláltuk azt a könyvet (tini sorozatot), ami miatt visszatalált ő is a könyvekhez. Ma már ezer oldalakat olvas évente és nem unatkozik, ha a család többi tagja órákon át nem szól semmit, csak olvas.
A gyerekeim megleptek azzal, hogy a tini korszakot élvezetessé tették számomra. Csupa jófej kölyök érdekes gondolatokkal, és jó jegyekkel az iskolában.
Talán ezt nem is csináltuk rosszul. Pedig az ember mindig úgy érzi. Hogy sosem 100%-os egyszerre a munkában, otthon, az állattartásban, és még kinek mi van....
Én próbálkozom! Írok, mert szeretek, kutyát tartok, mert szeretem, gyerekeim vannak, mert imádom az anyaságot.
Kutya
Már hat évesen kutyát szerettem volna, de akkor még lakótelepen laktunk a szüleimmel és a testvéremmel.
Egyszer haza vittem egy keverék kiskutyát, de sajnos vissza kellett adnom a gazdájának.
Aztán 16 éves koromban kertes házunk lett és akkor hivatalosan is engedélyezett lett a kutya. Egy osztálytársnőm mondta, hogy az utcájukban nemrég született pár kiskutya. Mikor érte mentem egy 8 hetes gombóc volt. Anyukája kuvasz, apukája pedig az utca kölyke. Később küllem alapján már egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy az apuka egy kaukázusi juhász és egy németjuhász kutya keveréke lehetett. A füle szinte állt, mint egy németjuhásznak, a szőre idővel egy szürke csíkból indulva lefelé sötét szürke rajzos lett, farka kunkorodott, így a szőr rajta zászlóként lobogott, amikor sétáltunk.
14 és fél évig volt velünk.
Most, három kutyával és pár évvel később egy kaukázusi juhász kutyánk van. A szomszédnak pedig németjuhásza... A macska mellett. Akit először csak azért szerettünk volna, mert az akkori kutyánk egyedül unatkozott és társra vágyott. Be is vált, szerették egymás sok évig, télen egymás mellé kuporodva aludtak.
Utazás
Imádok utazni... Új városokat felfedezni. A természet csodáit megnézni. A régi idők hangulatát érezni egy vár vagy egy kastély látogatásakor. Imádom a téli síelések havas illatát, a nyári SUPozások sós illatát.
Az utazásaimra mindig elkísér egy nagy adag könyv. A szálláson egy polc van tele mindig a könyveimmel és azokat olvasom minden nap végén vagy a programok közötti pihenések alkalmával. Sok David Baldacci, Dan Brown és Agatha Christie olvasása mellett könnyed Katie Fforde vagy Nora Roberts is rajongói között tudhat.
Sok utazásaink egyike, egy nagy családi utazás inspirált az első könyvem megírására.
Egyik hajóútra a gyerekeinkkel felpakolva indultunk el. A való életben volt pár hasonlóság a regénnyel. Mi is autóval mentünk. Veronában töltöttünk egy éjszakát. Legnagyobb gyerekünk párja repülővel jött Genovába, utánunk, ahol már velünk együtt szállt fel a hajóra. És a legtöbb említett helyen mi is voltunk. Például felmentünk az Etnára, befizettünk egy elektromos kerékpáros városnézésre, ahol a lányom szintén hasonlóan járt az akkumulátorral, mint Petra a regényben.
És itthon pár évre rá elkészültem a regénnyel. Szerettem volna megmutatni másoknak is, hogy milyen kaland egy óriási tengerjáró hajón utazni több ezer emberrel együtt.
És a könyv elkészülte közben a fényképeket nézegetve úgy döntöttem, hogy az olvasó jobban el tudja képzelni az utazást, ha nem csak olvassa, de látja is. Ezért az utazáson készült fényképeket felhasználva létrehoztam egy Facebook és egy Insta oldalt, hogy így legyen teljesen egész a Tinik a fedélzeten első része, A földközi-tengeri kaland.